Kategorikus imperatívusz

A kategorikus imperativusz fogalma

Immanuel Kant – a tiszta ész

Immanuel Kant egyik legnagyobb hatású művében, A gyakorlati ész kritikája (1788) címűben vezette be a kategorikus imperatívusz fogalmát. A filozófus  e munkájában kifejti: a »jó« nem olyan előre meghatározott törvény vagy eszme, amelyet az ember ösztönösen rátalál, hanem a szabadon választott egyéni cselekvés szabályának észszerűsége, amely a kategorikus imperatívusz eljárásával vizsgálható: »Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind az általános törvényadás elveként érvényesülhessen«.

A katagorikus imperatívusz jelentése

A kategorikus imperatívusz a tiszta gyakorlati ész parancsa, amely minden materiális és privát szempontra való tekintet nélkül határozza meg az akaratot, s amelynek értelmében az individuális cselekedetek morálisan csak akkor elfogadhatóak, ha maximájuk az általános törvényadás elveként érvényesül. A kategorikus imperatívusz mint kategorikus-univerzális orientatív maxima az erkölcs számára abszolút mérce és olyan morális törvény, amely kötelező és feltétlenül parancsoló, ennélfogva éppúgy determinál bennünket, akár a természeti törvények. A kategorikus imperatívusz által parancsba foglalt és célul megszabott legfőbb jó – szemben a természet törvényeivel – morális alapon szükségessé teszi isten létének és a lélek halhatatlanságának a feltételezését.

Imperativus categoricus

Az isteni mindenhatóságtól ellépve azonban a kategorikus imperatívusz feltétlensége azt is jelenti, hogy az akarat (az akaratot meghatározó gyakorlati ész) az autonóm emberi entitás letéteményese, vagyis önmaga hoz törvényt önmagának. Ergó az erkölcsi törvény az emberi természettel adott. Ha viszont az akarat idegen törvényű (heteronóm), mint például az ösztön, a hajlam, a jutalomvárás vagy akár az istentől való félelem, akkor az ezektől meghatározott cselekedet erkölcsös volta éppen hogy legalábbis kérdéses. Vagyis a kategorikus imperatívusz bár morális alapon előfeltételezi isten létezését, ám az istenfélelemtől vezérelt cselekedet ezen abszolút mérce szerint amorális.

Kant filozófiája szerint mindenkiben megvan az erkölcsi jóról és a jóra késztetésről való tudás (categoricus imperativus). Ez az, ami erkölcsi életünket irányítja, s ez nem más, mint az ész egyfajta használata. Ezért nem beszélhetünk az erkölcsnek érzelmeken való alapulásáról, mert az érzelmek szubjektívek, így – szemben az erkölcsiség objektív voltával – nem tehetők általános érvényűvé.

Kant: A tiszta ész kritikája

Más: A tiszta ész kritikája (1781) Kant korábbi főműve. A filozófus ebben a munkájában nem annyira a mai értelemben vett kritikára vagy kritizálásra törekszik, hanem inkább azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megvizsgálja, feltérképezze az emberi megismeris jellegzetességeit, határait.

Kant szerint az emberi ész története a dogmatizmussal veszi kezdetét. Szerinte például Descartes vagy  Spinoza kimondatlanul használnak egy előfeltevést: a dolgok rendje eredendően azonos fogalmaink rendjével; gondolkodásunk szerkezetéből következtethetünk tehát a lét szerkezetére, azaz fogalmaink elemzése révén eljuthatunk gondolkodásunk azon végső összetevőihez, amelyek már gondolkodásunkon, logikánkon, fogalmainkon kívül esnek. Mikor Kant dogmatizmusról beszél, főleg ezt érti alatta.

Immanuel Kant, a idealista filozófia megújítója

Kant születési helye és ideje: Königsberg, 1724. április 22. Meghalt: Königsberg, 1804. február 12. Kant az egyik legnagyobbnak tartott klasszikus német filozófus, a kategóriákban történő elvont fogalmi gondolkodás egyik nagy megújítója, voltaképpen ő a bölcseleti német idealizmus megteremtője. A königsbergi egyetem professzoraként nűködött, és az ő nevéhez fűződik a kategorikus imperatívusz fogalmának a megalkotása, az ehhez kapcsolódó tanítás mint a filozófia kopernikuszi fordulata vált ismertté. Nevéhez fűződik továbbá a tapasztalaton túli szférákra kiterjedő irányzat, a transzcendentális idealizmus megalkotása és kidolgozása.

Szószedet Google kereséshez: klasszikus idealista filozófia, emberi gondolkodás, immanuel kant, tiszta ész kritikája, gyakorlati ész kritikája, erkölcsi előírás, morális parancs