„Laptop akkumulátor és notebook töltő” témájú honlap optimalizálása

Online szolgáltatás: laptop alkatrész áruház

laptop akku töltési weboldal

Laptop akkumulátor mint kulcsszó

Ha egy vállalkozás Dell és Asus laptopalkatrészeket forgalmaz az interneten, elemi érdeke, hogy webáruházként működő honlapja az adott alkatrésznevekkel, példának okáért azzal, hogy laptop akkumulátor töltő, netán azzal, hogy Dell akku, top helyezést, lehetőleg első helyet szerezzen a Google organikus találatainak sorában. Ha az adott céges weboldal ezen felül egyszerre reprezentálja a számítástechnikai céget, az általa üzemeltetett három budapesti szervízműhelyt plusz még a hardver eszközök ezreit forgalmazó, online szolgáltatásként igénybe vehető webáruházat is – akkor bizony a keresőoptimalizálás még a Google-szakember számára sem könnyű feladat, lévén több honlapfunkciót kell figyelembe vennie egyidejűleg.

Kulcsszavas webszöveg – akkura hangolva

Nyilvánvaló, hogy a weboldalra olyan szöveget kell elhelyezni, amely a kiemelten fontosnak nyilvánított kulcsszavak számára kellő reprezentációt biztosít. Ha feltesszük, hogy a weblapot a következő keresőkérdésekre való optimalizáció alá akarjuk vonni:

  • laptop akkumulátor csere szervizben
  • laptop töltő vásárlás budapesten
  • gyári notebook akkumulátor töltő adapter
  • lítiumionos laptop akku helyes töltése

–  akkor eszerint kell a honlaptartalmat alakítanunk. Először is a szöveggel érdemes foglalkozni. Kezdődjön mondjuk így

A laptopok energiaellátása: akku, töltő

A modern, 21. századi technológiával előállított alkatrészekből épülő hordozható személyi számítógépek egyre nagyobb teret nyernek a felhasználói piacon az asztali PC-kel szemben. Évről évre mind több laptop fogy az üzletekben és szalonokban, ezért növekszik a kereslet az olyan elengedhetetlenül szükséges termékek iránt, mint a laptophoz való akkumulátor, valamint az ennek töltöttségéért felelős DC adapter.

A notebookok és más mobil eszközök (tablet, netbook, ultrabook…) ismert előnye a stacionárius számítógépekkel szemben éppen a mobilitásuk, a hordozhatóságuk, vagyis az, hogy autonóm üzemmódban is üzemelhetnek, amikor is a laptop tápellátását az előzőleg hálózatról feltöltött akkumulátor biztosítja. Azonban a laptopakkumulátorok teljes értékű működésének az  élettartama ritkán haladja meg a két-három, esetleg a négy évet, jóval gyakrabban kell cserélni, mint magát a számítógépet, így a beszerezhetőség biztosítása a gyártók és forgalmazók érdekében áll.

A felhasználók megvásárlás előtt gondos mérlegelés után választják ki a megfelelő notebook akkumulátort noteszgépükbe. Ehhez elsősorban ismerni kell a szóban forgó hordozható számítógép technikai jellemzőit, illetve típusát, modellszámát. Egy adott laptop cserére érett akkumulátoráról az összes szükséges információ megtalálható az aksi látható felületén, ehhez azonban először ki kell venni, újabban inkább már szerszámok segítségével ki kell szerelni az áramforrást a laptopból.

akkumulátor töltő - laptop töltő

Asus laptop töltő AC adapter kábelekkel

Ugyanilyen fontos a modellnek és típusnak megfelelő új vagy használt laptop töltő és hozzá való kábel használata, előbbi felületén is megtalálhatók a műszaki jellemzői.

Az ilyen webszöveg megfelelő számban tartalmazza a kulcsszavak néhányát, és olyan adekvát kontextust képez ezen kulcsszavak számára, amely tartalmi relevanciát eredményez. A Google fejlett keresőalgoritmusa értékelni tudja a szövegkörnyezetet és megállapítja, az adott textus érvényes infókat közöl-e tárgyáról. Ez a megfelelést tovább javíthatjuk, mondjuk így:

A laptopakku technikai adatai

A főbb jellemzői bármely notebook akkumulátornak a következők: a feszültsége (Voltban mérik, jele a V) és a kapacitása (milliamperóra, jele a mAh), ezek az adatok az akku kiválasztásánál fontos szerepet játszhatnak.

Online keresés, vásárlás

A laptopunkba megfelelő aksit egy jól programozott és optimalizált felhasználóbarát webshop honlapján könnyen kiválaszthatjuk az eredeti áramforráson található számok és betűk kombinációija alapján. Ha ismerjük ezeket az adatokat, ez esetben csak be kell gépelni a billentyűzeten a számsort (azaz az akku típusszámot) a webáruházak webfelületén található keresőmezőbe. Az egyik ismert és népszerű webáruház honlapján pontosan megadják a teendőket: Amennyiben nem ismered a típusszámot, csak a laptop modellszámát tudod, akkor a helyes notebook akku kiválasztásában segítségedre lesz a weboldalunkon elérhető online szolgáltatás, amely 4 lépéses keresési alkalmazás, mobilapplikációként is letölthető. Válaszd ki az „1. lépés”-ben a notebook akkumulátort, add meg a gyártót, a laptopod modelljét és sorozatát és nyomj a „mutasd” gombra. Az összes megfelelő és kompatibilis akkumulátor választéka megjelenik a képernyőn. Ezt követően csak válaszd ki a számodra megfelelőt és add le rendelésedet.

A webszöveg akkor alkalmas az optimalizálásra, ha eléggé terjedelmes ahhoz, hogy a kulcsszavas előfordulások mind több lehetőségét kihasználhassuk. De nemcsak az olvasható szöveggel van dolgunk: be kell állítani a honlap forráskódjában a title, a description és keywords kontent tartalmakat (a korszerű tartalomkezelők szerkesztőfelülete ezt közvetlen módon is lehetővé teszi, nincs szükség programozói ismeretekhez).

Weboptimalizálás közben kell figyelni továbbá a képek és linkek meglétére, illetve ezek attribútumaira: ezek is lehetőséget adnak a változatos kulcsszóhasználatra (alt és title tagek).

Ha mindez megvolt, érdemes figyelni a felhasználói élményre, és a végére még egy kis marketingszöveg is belefér az offline szolgáltatásról, például:

Itt nálunk, ebben a laptopszervízben, illetve annak szakboltjában található Magyarország legnagyobb notebookakkumulátor és laptoptöltő választéka, legyen szó akár gyári vagy utángyártott (helyettesítő), akár új vagy használt akkuról és töltőről, akár belső vagy külső pótakkumulátorról, akár összekötő kábelekről. Dell notebook vagy Acer tablet? Lenovo laptop vagy Asus ultrabook? HP gamer vagy Samsung transzformer? Nem lehet zavarba hozni minket!

Nemcsak áruink, áraink is az országban a legjobbak, mert mi közvetítő nélkül egyenesen a nagy laptopgyártótól kapjuk termékeinket, a tölthető áramforrások rövid ideig vesztegelnek raktárok polcain, ezért a megvásárolandó laptop akkumulátor élettartama az önkisülés miatt sem csökken, a töltők kábeleinek szigetelését nem eszi meg az idő. Az optimalizált bejegyzés folytatódik < katt!